A Roviga Polgári Társulás 26 perces dokumentumfilmet készített az egykori Szepességi vármegyében található Szent László legenda ábrázolásokról.
A film folytatása a gömöri templomok falain található Szent Lászlót ábrázoló freskók bemutatásának. A freskókat és a kort Prokopp Mária művészettörténész mutatja be, aki a téma egyik nagy kutatója, ismerője.
,,A Szepesség a Kárpát medence egyik legcsodálatosabb földrajzi egysége. A Magas-Tátra vidéke és ez nagyon sokáig a kezdettől a 10.századtól már egy fontos gyepü vidék, ami védi az országot. No most a 10.században az első gyepükör kialakul, ott alakulnak olyan lándzsás falvak, amelyek nevében még ma is őrződik, például Nagy Őr, strázsa mind a határ vidékre utalnak. Utána Lőcse környékén kicsit följebb a második gyűrű, ami mutatja azt, hogy az erdőirtással egyre több helyen alakultak falvak és városok. A tatárjárás után különösen, mert a tatárjárás elpusztította a Kárpát medence nagy részét 1241-42-ben és ezután újra települtek a lakosok.,,-így kezdi a fimben a vidék bemutatását Prokopp Mária.
Nagyon kevés információ jut el a felvidéki magyarság irányába , hogy milyen becses örökségünk található a legtöbb esetben pár száz kilométerre lévő templomok falain, ezért a film hiánypótló és olyan információkat közöl , melyek történelmünk megismerése érdekében nélkülözhetetlenek minden magyar számára.
A dokumentumfilm hamarosan látható lesz a Régió TV -Szlovákia első országosan elérhető magyar nyelvű televíziójában.