Eljött a nagy nap annak a közel kétszáz résztvevő szólistának ill. csoportnak, akik azért érkeztek Rimaszombatba, hogy a Tompa Mihály Vers-és Prózamondók, Verséneklők és Lírai Színpadok Országos Döntőjén megmutassák, hogy mit tudnak. A mai napon délelőtt zajlottak a döntök az első öt kategóriában a hatodik kategóriában pedig az elődöntök. A délután folyamán a lírai színpadok versenyzői mutatják be produkcióikat.
Boldog, mosolygós,elvétve pityergő kis arcocskák jellemezték a mai napot . Aki itt van, már győztes!- mondja majd a zsűri és a vigasztaló tanító néni és ez így is van. Kemény munka és valljuk be, sokszor egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy ide az ember lánya, fia eljusson. És aki eljutott, már örülhet, mert Rimaszombatban ismét igazi ,,tompikás,, hangulat uralkodik.